FELVÁLLALOD – …ÉS AKKOR BEESÜNK A FA ALÁ

FELVÁLLALOD – …ÉS AKKOR BEESÜNK A FA ALÁ

Csizmazia Gábor “Cheese”

Az év legmeghittebb, legörömtelibb és szeretetben bővelkedő ünnepe lehetne a karácsony, ha a szegény, nyúzott átlagembert legalább pár manó segítené, míg megszólal a csengettyű.

Drága jó anyám, többek között ezért is csodálnivaló teremtés, mert amióta öntudatra ébredtem, ő mindig precíz ütemtervvel rendelkezett erre az eseménysorozatra már októbertől. Tényleg odafigyelt ránk, és nem néhány atléta vagy after shave megvásárlásával próbálta elhitetni, hogy biztosan ezekről álmodtunk egész évben. Ha a csarnokban nem kapott halat, vagy véletlenül odaégett a vaníliás kifli, ezek csak átmeneti fennakadást okozhattak a pontosan megírt forgatókönyvében

Bár sok mindent megtanultam tőle az esztendők során, de valahogy ezt a profi karácsonyi készülődést, jó, ha minden szökőévben sikerül kiviteleznem.  Inkább megy a rutinszerű kifogáskeresés, ez egy kegyetlen év volt, persze ahogyan a tavalyi is, de arra már úgysem emlékszünk. A legnagyobb problémát  az a fránya időzítés jelenti, pedig a naptárban évek óta ugyanott szerepel december 24-e. Mégis mindig egy héttel hamarabb döbbenünk rá, hogy idén is kell fa, na meg, amit alá lehet tenni.

Az még közel sem jelenti azt, hogy készen állunk a családi ünnepre, csak mert lábon kihordtuk a céges bulit. Sütemény gyanánt nem elég a gyerek által óvodában készített mézeskalács fenyőfa.

Vannak ezek az ismétlődő hibaforrások. Őszinte részvéttel biccentek a szomszédnak , mikor a szentestén a közös előtérben próbálja befaragni, az utolsó pillanatban féláron vett fenyőjét.

Legalább ennyire szánalmas lehettem pár órával korábban, mikor  ötlettelenül a leárazott filmek között kotorásztam. A fotóalbum mindig erőteljes ajándék, csak hát két nappal átadás előtt rossz ráébredni, kevés a nyersanyag. Az is biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen az emberiség történetében, aki nél nejlonszatyorban történt a kézbesítés.

A sok kapkodás, idegeskedés annyi feszültséget szül, hogy a harmónia vékony jégen korcsolyázik a várva várt estén. A rénszarvasos abrosz alatt ott lapul néhány évtizedes sérelem, az ízletes vacsora során még egy szálkát is félrenyelünk. A végén már csak tényleg egy kiadós alvásra vágyunk, ám ekkor meglátom Anyu békét teremtő mosolyát, és rájövök, azért hiányozna a karácsony.

FELVÁLLALOD – FÉRFIKÖNNYEK

FELVÁLLALOD – FÉRFIKÖNNYEK

Szöllőskei Gábor

A legtöbben félnek az öregedéstől, szerintük a kor sok mindent gúzsba köt és megreguláz. A fizikai kivetüléseken túl úgy vannak vele, hogy egy idő után nem lehet ugyanazt csinálni, mint korábban, akármennyire volt is élvezetes, mókás, megnyugtató. Hiszen az a viselkedés/szórakozás/cselekvés nem illik egy ennyi és annyi éves emberhez. Nos, én erre mindig magasról tojtam.

Na nem mintha, hú de vén lennék… A 35. életévem végét járom, de sokkal kevesebbnek érzem magam, gyerek- és tinifejjel legalábbis ezt az életkort nagyon komolynak tartottam: a szüleim ekkor már három gyermeket neveltek, a legkisebb öt, a legidősebb 13 éves volt. Hol vagyok én ehhez? Sehol. Viszont az van, hogy ez egyáltalán nem zavar. Időnként átfut rajtam, miért nincs lelkiismeretfurdalásom emiatt, de ha egyszer nincs… Szóval beletörődtem, hogy majd egyszer biztos én is felnövök. Persze minden viszonyítás kérdése. Szoktam is keresni magamban az évek lenyomatait: változó érzéseket, gondolkodásmódot, igényeket, vágyakat. Ritkán találok ilyet, de ezt betudom annak, hogy én magam élek a testemben, és továbbra is egyedül vagyok az elmémben, így kevésbé tűnik fel a változás. Ilyesmi csak akkor szúr szemet, ha két ember sok idő után újra találkozik. Lehet, fel kéne hívnom valakit, aki korábban jól ismert, de már régen látott? Még agyalok rajta. Addig pedig tovább kutatom önmagam.

Sőt, talán még is van valami, ami a koromat igazolja! Egyre könnyebben hatódom meg különféle dolgokon. Mindig érzékenyebb típus voltam, ez édesanyai örökség. Próbáltam is régebben palástolni, hogy a filmeken egyedüli fiúként együtt sírok a lányokkal. Persze később ez sem érdekelt, felszabadultabb akartam lenni, és nem próbáltam gátat vetni a könnycunamiknak. Viszont észrevettem, hogy az évek előrehaladtával ez egyre súlyosabb. Már nem csupán amiatt ejtek krokodilkönnyeket, hogy John Coffey (mint a kávé, csak máshogy írják) mi mindent áll ki a halálsoron, vagy hogy Csavardi Samu utolsó megmaradt erejével, de felcipeli Frodót a hegy tetejére. Lassan már elég egy könnyfacsaró reklám, vagy egy X-Faktor is. Bizony. Ha azt látom/hallom a tévében (legyen bármennyire manipulált is a dolog), hogy egy széplelkű, magát nem sokra tartó ifjú úgy énekel el egy Sam Smith-dalt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, az (már) simán kimozdít ebből az álságos, cinikus, észérvekkel meg nem magyarázható világból. És ilyenkor csak úgy potyognak… De hagyom, jól esik.

FELVÁLLALOD - A MI TÖRTÉNETÜNK, AVAGY ÁLOMBÓL VALÓSÁG

FELVÁLLALOD – A MI TÖRTÉNETÜNK, AVAGY ÁLOMBÓL VALÓSÁG

Deák Ferenc

Olvasva a blog bejegyzéseit tűnődtem, milyen segítő szándékú történetet írjak, ami inspirálja az embert, mégsem légből kapott. A legegyszerűbb megoldást választottam, megírom a megismerkedésünket életem párjával, ami megmutatja, hogy hinnünk kell az álmainkban, hiszen ahogy Jimmy is megénekelte sok-sok éve: „valahol minden meg van írva”.

Fiatal koromban nagyon sokat voltam nagypapáméknál, rengeteg pozitív élmény történt velem ott, ami a későbbiekben hatással volt az életemre. Ezeknek köszönhetően lettem olyan ember, mint amilyen most vagyok. Volt valami rejtélyes abban a házban, amit nem tudtam megmagyarázni, mai fejjel sem.

12 éves koromban, egyik éjszaka volt egy álmom, amiben a következő történt: épp tanultam a szobámban, mikor is egy kislány kacagása ütötte meg a fülemet. Elindultam megkeresni a hang forrását, és nagyapám szobájába nyitva megálltam: ott ült egy szőkésbarna hajú kislány, aki éppen egy sima fehér lapra írkált valamit. Megdöbbenve szóltam hozzá: – Szia, te ki vagy?

A kislány, aki lehetett olyan 13-14 éves, felnézett rám, elmosolyodott, és azt mondta, szó szerint: – Te még nem ismersz engem, de én leszek életed szerelme. Ez a mondat, az az arc beleívódott az emlékezetembe, és a mai napig, ha behunyom a szemem, tisztán fel tudom idézni minden pillanatát. Ekkor felébredtem; az álom megszakadt, és én ott ültem az ágyamban. Sosem felejtem el, mosolyogva próbáltam értelmezni az álom jelentését.

Közben eltelt pár év, középiskolás lettem, elkezdtem szakmát tanulni, viszont szünetekben nagyapámmal, aki kőműves volt, sokat jártunk házakat és egyebeket felújítani, építeni. Az egyik nyáron pont Karcagra kellett mennünk, ahol is keresztanyum sógoránál kellett egy régi parasztház tartóoszlopát megerősíteni. Ahogy ott végeztük a munkánkat, a szomszéd utcából átjött egy 14 év körüli kislány, barna hullámos hajjal és iszonyat nagy, fehér színű SZTK-s szemüveggel az arcán. Nem is tűnt fel először, csak miután nagyapámék elkezdték pakolni a munka végeztével a cuccokat a kocsira, kimentem a benti folyosóra valamiért, és ott állt a kislány… Megdöbbentem, mert hirtelen beugrott az álombéli lány arca: Ő volt az.

Ránéztem, és csak a nevemet tudtam kinyögni: – Szia, én Fecó vagyok.

Rám nézett a szemeivel: – Szia, én Csilla.

Nem tudtam mást hirtelen csinálni, ezt találtam mondani: – Megpuszilhatlak?

Csilla semmit sem szólt, csak közelebb hajolt… én feltoltam a szemüvegét, és amolyan félig felnőttes csókot adtam az ajkára.

Abban a pillanatban megértettem az álmom. Minden stimmelt, a helyére került a lány, a papír és az a bizonyos mondat…

Ennek már 16 éve. Azóta a feleségem lett, és az álmaim többségének jelentése már megfejtésre került. A sors útjai kifürkészhetetlenek, hiszen ahogy Jimmy is megénekelte sok-sok éve: „valahol minden meg van írva”.

T-SHIRT THERAPIST OFFLINE WEBSHOP MEGNYITÓ

A T-shirt Therapist by Yolkiest, azaz Póló Terapeuta a neve a helynek, melyet Cseh Norbert ötletgazda-tulajdonos megálmodott és megvalósított. Július 27-én volt az offline webshop hivatalos megnyitója, amiről készült egy kis összefoglaló. 🙂

Köszönjük az estén a Steamboo​, a Cointreau​, és a TortaBolt​ segítségét!

FELVÁLLALOD - LÉLEKKOTORÉK

FELVÁLLALOD – LÉLEKKOTORÉK

TIMÁR ÁGNES

Kiléptem a hálóból, és megláttam az előszobában a legijesztőbb dolgot életemben: egy két hónap körüli kistestű kutyát. Abban biztos voltam, hogy ez a fura érzés, ami a nyelőcsövem vége és a gyomorszájam között liftezik, nem a meglepetés, hiszen a megszeppent jószágot magam tettem oda előző este. Az említett fura érzés a rémület volt.

Először nem is volt teljesen világos, hogy mi olyan rémisztő, hiszen vicces lapát fülei voltak, aránytalanul nagy fekete orra, és kissé lesoványodott testéhez kiegészítőként méretes kotorék tappancsokat viselt. Aztán rájöttem, a tekintete az.

A tekintete, amely azt üzente: Ezentúl te fogsz rám vigyázni, jó?

NEM! Nem jó! – kiabált a fejemben egy hang. Persze előző nap, mikor elhoztam a menhelyről, még – ahogy mondani szokták – jó ötletnek tűnt. Sőt néhány nappal korábban, mikor úgy döntöttem, kutyám lesz, szintén lelkesítő volt a gondolat.

Emlékszem, a kocsiban ültem, hazafelé tartottam a kárpitostól, akinél egy fotel áthúzása miatt voltam. Merthogy az is milyen jó ötletnek tűnt, hogy áthúzatom a fotelt, ahogy korábban az is jó ötletnek tűnt, hogy új szőnyeget veszek, na meg az, hogy varrok egy új nyári ruhát.

Ezt mind megtettem. És láss csodát, az életem nem oldódott meg varázsütésre. A reggel nem lett vidámabb a tudattól, hogy új szőnyeg van a nappali padlóján, vagy, hogy az új ruhámban megyek dolgozni. És nem lesz az egy szép foteltól sem. Erre abban a pillanatban rájöttem, mikor elhajtottam a kárpitostól. Kevés ember van, akit lehangol, hogy hamarosan lesz egy új kárpitú fotelje. Abban a percben én közéjük tartoztam.

És akkor megértettem. A fotelemről nem kell gondoskodni, ahogy a szőnyegről és az új ruháról sem – leszámítva a tisztántartásukat. Világos lett, hogy arra van szükségem, hogy szükség legyen rám.

Biztos sokan azt gondolják, szánalmas és önző dolog ezért kutyát tartani, de azzal nyugtattam magam, hogy egy menhelyi kutyával nem olyan nagy kitolás – legyek akármilyen tehetségtelen gazdi is – ha elhozom egy „többágyas” kenelből, és egyedülálló szülőként igyekszem a továbbiakban gondoskodni ellátásáról és neveltetéséről.

Az örökbefogadás napján a lelkesedés érzését kezdte felváltani valami szorongásféle. A jaj, de jó, lesz kutyám gondolatával pedig, a jaj, te jó ég, lesz kutyám cserélt helyet.

És estére a VISSZAAKAROMCSINÁLNI belsőhang minden mást kisöpört az agyamból. Naponta háromszor séta? Enni adni neki? A bioritmusához igazítani egy baráti kiruccanás hosszát? Na, nem. Elkezdtem azon törni a fejem, kinek tudnám elpasszolni a szőrös kis csomagot, amely mintha érezte volna hezitálásomat, egyre riadtabb ábrázatokat produkált.

Vacsora után az előszobában alakítottam ki rögtönzött ágyát. Lefektettem rá, megsimogattam a fejét – amolyan kötelességszerűen –, ő nézett rám, én meg valami addig ismeretlen szorítást éreztem a torkomban.

Reggel ugyanabban a pózban találtam, ahogy este ott hagytam. Felteszem, az egész éjszakát így töltötte, és bár nyilván előbb felébredt, mint én, csöndben feküdt a párnáján. Azt sem tudta hol van. Az első ismerős dolog, amit meglátott reggel, én voltam. És ahogy ő nem rejthette véka alá megkönnyebbülését, úgy én sem voltam képes titkolni kétségbeesésemet.

Hosszú hetekig nézett ki így minden reggel. Egy szeretetben reménykedő kutya és egy ijedt gazdi találkozása. Egy ijedt gazdié, aki jóval azelőtt eldöntötte, hogy többet nem enged közel senkit a lelkéhez.

Végül történt valami. Hogy, hogy nem, ez a kotorék kotort magának egy bevackolódásnyi helyet a lelkemben, hogy távolságtartási törekvéseimben megmérettessek és könnyűnek bizonyuljak.

Kiderült, Mici sokkal fontosabb, mint gondoltam. Egy dolgot azonban már az elején tudtam: én nem leszek olyan szánalmas kutyatulajdonos, aki órákig vacillál az üzletben a jutalomfalatok és rágcsacsontok polca előtt, játékokat varr az ebnek és még blogol is róla. Nos, az vagyok.

FELVÁLLALOD - 7 LÉPÉS AZ IGAZI FELVÁLLALÁSHOZ

FELVÁLLALOD – 7 LÉPÉS AZ IGAZI FELVÁLLALÁSHOZ

  1. A felvállalásod akkor értékes, ha valós! Ne agyalj, ne taktikázz, csapj bele, írd ki magadból!
  2. Minden igazi felvállalásnak súlya van. Semmi sem lényegtelen, ha az legalább egy embert megérint. Ha csak figyelmet szeretnél, az nem felvállalás! Az energiavámpírság. Mindannyiunkkal előfordul, de ne keverjük össze!
  3. Ha elkövettél egy hibát, ha bevallod egy gyarló gondolatod, ha szégyellsz valamit, de leadsz a büszkeségedből és kiadod magadból, az már egy másik ember felé egy tanítás!
  4. Egy történet ereje nem a hosszától függ, 15-20 mondatban bőven elfér egy élet!
  5. Szerintünk az igazán erősek is tudnak, sőt mernek gyengék lenni!
  6. Van, hogy más helyett kell felvállalni. Ha ismersz olyan hétköznapi hőst, akit másoknak is kellene, mesélj Te róla! Persze az Ő beleegyezésével.
  7. Ha magadhoz őszinte vagy, akkor már másokkal megosztani könnyebb! Szóljon rólad, a megélésedről, az érintettségedről. Ne az észt oszd, ne általánosíts, ne racionalizálj! Állj bele, vállalj felelősséget és mutass példát!
FELVÁLLALOD - EZT MOST MEGSZÍVTAM

FELVÁLLALOD – APA-PARA

CSIZMAZIA „CHEESE” GÁBOR

Az életben annyi nevetséges dolog miatt aggódunk, iskolai jegyek, egy rosszul sikerült frizura, felsülések olyan emberek előtt, kiknek arcát évek múlva kérésre sem tudjuk felidézni. Mit számít ma már, ha az első csók bénára sikeredett? Vagy annak a lánynak az arca, aki előtt először ügyetlenkedtem az óvszerrel? Hülye kis emlékek, amiket a memória napról napra a kedvenc pólóimmal együtt fakóbbra mos.

Pláne eltörpül hirtelen minden, mikor valóban rádöbbenek, Zsófi bármelyik pillanatban megszülhet, és akkor tényleg hárman leszünk. Hihetetlen, de még ilyenkor is az jár a fejemben, kilenc hónapnyi feszült várakozás dacára, hogy csak még a spanyol kupa-döntőt várja meg bent, mert azt még jó volna élőben látni. Piszkosul önző vagyok, esetleg ez is csak egy jelzés, lehet, hogy mégsem állok készen az egyik legkomolyabb feladatra? Ahhoz ennél tökösebb hozzáállás kell? Persze a felelősséget meg nem lehet receptre felíratni. Természetesen a kiságy összeszerelve, szoba kifestve, a forgatókönyv megírva a nagy pillanatra, de valójában eléggé be vagyok tojva attól, hogy vége a nagy laza „carpe diem” létnek.

A mi generációnk kimondatlanul is úgy akar fiatal maradni, hogy egyáltalán nem akar felnőni. A húszas éveinket nyújtjuk el harmincon túlra. Habzsoljuk, arra hivatkozva, hogy még csak éppen kiestünk az iskolapadból, aztán meg rögtön belevetettük magunkat a munkába, így kell ez az egérút. Az évtizedekkel korábban létező társadalmi nyomás alól rég kibújtunk. Ehhez persze nagyban az is hozzájárul, hogy manapság a párkeresés olyan szerencsefaktort igényel, mint szabad strandon a gyöngyhalászat. És ha belebotlik végre valakibe az ember, na akkor is sokunk sikítva kerüli az elköteleződést. Mert még javában önmegvalósítanánk, kéne még egy szelfi Thaiföldről és Los Angeles-ből… Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy édesanyám 20 évesen két gyereket nevelgetett, és háztartást tartott fent, miközben én ebben a korban rap együttesdit játszottam, és Halász Judit bakelitről szedegettem a hangmintákat, és az számított sztorinak, ha kettő sörnél többet ittam egy buliban.

Most viszont kétszer annyi idős vagyok, bőven benne a korban, így teljesen indokolt volt ez a lépés, pláne, mivel elterveztem, magam szeretnék a focipályán megtanítani egy-két cselt a gyereknek. Szerencsére Zsófi sokkal felnőttebb, mindent ikea precizitással képes megtervezni, azért látom ő is fél. Mert túl azon, hogy kevesebb sorozatot fogunk a kanapén ráérősen megnézni, kicsit bonyolultabb lesz valahova pár napra nyugiban ellógni, a legijesztőbb az egészben, hogy jól csináljuk. Mindkettőnk családjában elvált szülők, ha belegondolok, ugyanígy, szerelmesen várták azt a napot. Mert arról nézhet az ember videót a YouTube-on, hogyan kell egy csecsemőt tisztába tenni vagy fürdetni, de arról kevés a segédanyag, miként legyünk évtizedekig jó társ és apa. Tudom, az öröm majd felülírja a félelmet, és mikor már nyakig leszek benne, magával sodor az egész, de remélem, azt az irányt idővel sem tévesztem el.

Végül nem várta meg a döntőt, de addigra hazajöhettek a kórházból. Bár többet néztem őt, mint a meccset. Most aggódom, ha sír, ha nem eszik, ha csipás a szeme, ha fürdés után vizes a buksija, csak meg ne fázzon…

AGAINST MODERN FOOTBALL

FELVÁLLALOD – EZT MOST MEGSZÍVTAM… DE LESZ EZ MÉG ÍGY SE!

CSIPKÉS RENI, YOLKIEST.COM

Több mint egy hónapja elütött egy autó. Taxi volt. A zebrán igyekeztem átmenni. Három barátnőm átért előttem, én sajnos már nem.

A szemtanúk szerint 5-6 métert repültem. Én ebből semmit nem érzékeltem, illetve csak annyira emlékszem: végig nyugodt érzés volt bennem, amolyan „minden rendben van és lesz” -féle. A baleset utáni első percekben egy külföldi fiatalemberre emlékszem, aki felém hajolt és azt kérdezte angolul: „Jól van a szép magyar lány?” Nem jöhettem nagyon zavarba, mert válaszoltam neki, szintén angolul: „Tudom, hogy én egy szép magyar lány vagyok…” 🙂

A gázoló taxis sem zavartatta magát: azzal volt elfoglalva, hogy tolatgasson a zebrán, MINTHA nem ott történt volna az eset. Hozzám már nem volt ideje odajönni, mert a fejemmel betört szélvédője is borzasztóan dühítette. Persze jött rendőrség, mentő, és orvosi vizsgálatok sora. Csodával határos módon nem tört el semmim, „csak” zúzódtam. Sok helyen, súlyosan. Mindez megspékelve egy kis agyrázkódással. (le sem tagadhatom, hogy egy Yolkiest-os IronLady vagyok!)

A kórházban eltöltött 2-3 napról csak annyit mondanék: elismerésem minden egészségügyi dolgozónak, aki még szívvel-lélekkel a betegért van, és tényleg hivatásként tekint a munkájára.

Ezek után elkezdtem a „lábadozást”, amit azóta is lelkesen művelek. Itt (is) szeretném megköszönni a családomnak, barátaimnak, munkatársaimnak és ismerőseimnek a mérhetetlen szeretetet, törődést, megértést, türelmet és mindenféle segítségnyújtást, amikkel felém voltak!

Na persze van egy kis csavar a történetben: 30 napos átfutási idő után megjött a rendőrségi papírom is, amely szerint a balesetért én vagyok a felelős, valamint mellékeltek egy 20 ezer Forintos csekket, amit be kell fizetnem, hisz kárt okoztam a gázoló személygépjárműben.

Hiába a térfigyelő kamera, (ami nem is vette fel konkrétan az esetet) messze elér a Főtaxi keze… 🙂 Az enyém meg sajnos csak az ügyvédig, aki felvázolta: szemtanúk ide vagy oda, sajnos (illetve nem sajnos) nem szenvedtem olyan súlyos sérüléseket, nem lett olyan nagy károm, ami miatt megérné ebbe belemenni. Hisz anyagilag többe kerülne a leves, mint a hús.

Ezt tudomásul véve, mára a gipszet és a bokarögzítőt is magam mögött hagyva egyre azon igyekszem, hogy 100%-os formában legyek újra. Sportolhassak és élvezhessem az életet, mint a baleset előtt. A gyógytornászom egy „hajcsár”, úgyhogy jó kezekben vagyok!

Felvállalom, hogy sokszor voltam és vagyok türelmetlen a gyógyulásomat illetően. Felvállalom, hogy mai napig nem dolgoztam fel teljesen az esetet. Felvállalom, hogy sokszor elgyengülök. Felvállalom, hogy a baleset adta düh miatt néha nyers voltam és megbántottam azokat, akik csak segíteni akartak.

De felvállalom azt is, hogy nagyon igyekszem! Próbálok türelmes és pozitív lenni! Nem megállni, nem elkeseredni. Erőt meríteni, csinálni. Akivel történt már hasonló, vagy csak egyszerűen voltak rossz és nehéz napjai, az tudja: ezt másképp nem lehet. 🙂 Hajrá nekünk!

Vigyázzatok magatokra és egymásra is! (a zebrán és mindenhol)

FELVÁLLALOD – AGAINST MODERN FOOTBALL

HANULA ZSOLT PÉTER, ÍRÓ

Azok után, hogy írtam egy könyvet, amit többen so called focis könyvként aposztrofálnak, nem mondom, hogy teljesen ok nélkül, hiszen szóba kerül benne az életnek ez a szelete, jó vastagon, még ha táplálom is a gondolatot, miszerint tessenek rá metaforaként tekinteni, amennyire lehet, ugyanakkor nem félrenézve a tagadhatatlan konkrétumoknál, de azért lássunk is messzebb az alapvonalnál, szóval mindezek mellett már csak image szempontjából sem tesz jót, ha felvállalom:

Évek óta nem nézem a Bajnokok Ligáját és a topligákat.

Hogy jutottam idáig? Először azt gondoltam, ez a felnövés velejárója, illetve hogy egyszerű közgazdaságtan. Tudniillik a kéthetente egy fordulós szisztémában szocializálódtam, márpedig amiből kevés van, amiért meg kell szenvedni, szükségszerűen értékesebb, mint amiből csak válogatnunk kell hetente többször, különböző képernyőkről. Ugyanakkor ez fából vaskarika, hiszen épp piaci megfontolásból nőtt a meccs- és közvetítésszám. Itt tehát látszólag meg is buktam, mégis mint egyszeri szövetségi kapitány, látok bíztató jeleket, amikből lehet tanulni a jövőre nézve. Mert ugye tényleg itt ez az elüzletiesedés. Így direktbe leírnom ugyanakkor, hogy azért nem nézem a Barcelonát, mert amikor fiatal voltam, még mezszponzoruk sem volt – megint csak féligazság volna.

Végeredményben azért összeadódnak a dolgok. Emlékszem, gyerekként felnéztem a játékosokra, aztán egyre fiatalabbak lettek, ma már mind később született, mint én; álljon már meg a menet. Emlékszem, hogy a legnagyobbak neve egybeforrt egy klubcímerrel és szenzációszámba ment, ha eligazoltak, ma már nem tudom követni, Ibrahimovic épp hol adja le a számlát. És emlékszem, hogy magánál a játék minőségénél már akkor is sokkal többet számított a körítés, az életérzés (hiszen nem ezt tanítják marketingből is, hogy ne a terméket, hanem egy életérzést akarjunk eladni?!), amit adott klub, meccs stb. képviselt. A modern futball mindezt írtja, mint a gyomot, s nem hogy szeretni, már utálni sem nagyon van kit. Sosem használom szitokszóként a multikulturalizmust és a globalizációt, de a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a futballnak speciel nem tettek jót. Persze a változás sosem egyértelműen jó vagy rossz, így az is lehet, hogy egyszerűen ennek már nem én vagyok a célközönsége.

FELVÁLLALOD

FELVÁLLALOD – ÁLLJ A HORDÓRA ÉS VÁLLALD FEL!

Írd meg nekünk a Te történeted! Mi az, amit felvállalsz? Ha mesélnél a magyar tanárodról, akinek annyit köszönhettél, ám sosem mondtad el, ha megcsaltad a barátnőd, itt akár bocsánatot is kérhetsz! Nem szeretsz senkit, de szívesen megosztanád, miért van ez így? Ne fogd vissza magad! Körmöld fel az össznépi faliújságunkra! Kerülve a politikát, hátha tanulunk egymástól, miközben kicsit befékezzük a rohanó világunkat. Mi az embereket a hibáikkal, tökéletlenségükkel együtt, és nem azok ellenére szeretjük!

Írd meg a te történetedet, és mi segítünk abban, hogy világgá kürtölhesd! hello@yolkiest.com