FELVÁLLALOD – FÉRFIKÖNNYEK

FELVÁLLALOD – FÉRFIKÖNNYEK

Szöllőskei Gábor

A legtöbben félnek az öregedéstől, szerintük a kor sok mindent gúzsba köt és megreguláz. A fizikai kivetüléseken túl úgy vannak vele, hogy egy idő után nem lehet ugyanazt csinálni, mint korábban, akármennyire volt is élvezetes, mókás, megnyugtató. Hiszen az a viselkedés/szórakozás/cselekvés nem illik egy ennyi és annyi éves emberhez. Nos, én erre mindig magasról tojtam.

Na nem mintha, hú de vén lennék… A 35. életévem végét járom, de sokkal kevesebbnek érzem magam, gyerek- és tinifejjel legalábbis ezt az életkort nagyon komolynak tartottam: a szüleim ekkor már három gyermeket neveltek, a legkisebb öt, a legidősebb 13 éves volt. Hol vagyok én ehhez? Sehol. Viszont az van, hogy ez egyáltalán nem zavar. Időnként átfut rajtam, miért nincs lelkiismeretfurdalásom emiatt, de ha egyszer nincs… Szóval beletörődtem, hogy majd egyszer biztos én is felnövök. Persze minden viszonyítás kérdése. Szoktam is keresni magamban az évek lenyomatait: változó érzéseket, gondolkodásmódot, igényeket, vágyakat. Ritkán találok ilyet, de ezt betudom annak, hogy én magam élek a testemben, és továbbra is egyedül vagyok az elmémben, így kevésbé tűnik fel a változás. Ilyesmi csak akkor szúr szemet, ha két ember sok idő után újra találkozik. Lehet, fel kéne hívnom valakit, aki korábban jól ismert, de már régen látott? Még agyalok rajta. Addig pedig tovább kutatom önmagam.

Sőt, talán még is van valami, ami a koromat igazolja! Egyre könnyebben hatódom meg különféle dolgokon. Mindig érzékenyebb típus voltam, ez édesanyai örökség. Próbáltam is régebben palástolni, hogy a filmeken egyedüli fiúként együtt sírok a lányokkal. Persze később ez sem érdekelt, felszabadultabb akartam lenni, és nem próbáltam gátat vetni a könnycunamiknak. Viszont észrevettem, hogy az évek előrehaladtával ez egyre súlyosabb. Már nem csupán amiatt ejtek krokodilkönnyeket, hogy John Coffey (mint a kávé, csak máshogy írják) mi mindent áll ki a halálsoron, vagy hogy Csavardi Samu utolsó megmaradt erejével, de felcipeli Frodót a hegy tetejére. Lassan már elég egy könnyfacsaró reklám, vagy egy X-Faktor is. Bizony. Ha azt látom/hallom a tévében (legyen bármennyire manipulált is a dolog), hogy egy széplelkű, magát nem sokra tartó ifjú úgy énekel el egy Sam Smith-dalt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, az (már) simán kimozdít ebből az álságos, cinikus, észérvekkel meg nem magyarázható világból. És ilyenkor csak úgy potyognak… De hagyom, jól esik.

0 hozzászólások

Válasz

Szeretne Ön is hozzászólni?
Regisztráljon ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük