FELVÁLLALOD - LÉLEKKOTORÉK

FELVÁLLALOD – LÉLEKKOTORÉK

TIMÁR ÁGNES

Kiléptem a hálóból, és megláttam az előszobában a legijesztőbb dolgot életemben: egy két hónap körüli kistestű kutyát. Abban biztos voltam, hogy ez a fura érzés, ami a nyelőcsövem vége és a gyomorszájam között liftezik, nem a meglepetés, hiszen a megszeppent jószágot magam tettem oda előző este. Az említett fura érzés a rémület volt.

Először nem is volt teljesen világos, hogy mi olyan rémisztő, hiszen vicces lapát fülei voltak, aránytalanul nagy fekete orra, és kissé lesoványodott testéhez kiegészítőként méretes kotorék tappancsokat viselt. Aztán rájöttem, a tekintete az.

A tekintete, amely azt üzente: Ezentúl te fogsz rám vigyázni, jó?

NEM! Nem jó! – kiabált a fejemben egy hang. Persze előző nap, mikor elhoztam a menhelyről, még – ahogy mondani szokták – jó ötletnek tűnt. Sőt néhány nappal korábban, mikor úgy döntöttem, kutyám lesz, szintén lelkesítő volt a gondolat.

Emlékszem, a kocsiban ültem, hazafelé tartottam a kárpitostól, akinél egy fotel áthúzása miatt voltam. Merthogy az is milyen jó ötletnek tűnt, hogy áthúzatom a fotelt, ahogy korábban az is jó ötletnek tűnt, hogy új szőnyeget veszek, na meg az, hogy varrok egy új nyári ruhát.

Ezt mind megtettem. És láss csodát, az életem nem oldódott meg varázsütésre. A reggel nem lett vidámabb a tudattól, hogy új szőnyeg van a nappali padlóján, vagy, hogy az új ruhámban megyek dolgozni. És nem lesz az egy szép foteltól sem. Erre abban a pillanatban rájöttem, mikor elhajtottam a kárpitostól. Kevés ember van, akit lehangol, hogy hamarosan lesz egy új kárpitú fotelje. Abban a percben én közéjük tartoztam.

És akkor megértettem. A fotelemről nem kell gondoskodni, ahogy a szőnyegről és az új ruháról sem – leszámítva a tisztántartásukat. Világos lett, hogy arra van szükségem, hogy szükség legyen rám.

Biztos sokan azt gondolják, szánalmas és önző dolog ezért kutyát tartani, de azzal nyugtattam magam, hogy egy menhelyi kutyával nem olyan nagy kitolás – legyek akármilyen tehetségtelen gazdi is – ha elhozom egy „többágyas” kenelből, és egyedülálló szülőként igyekszem a továbbiakban gondoskodni ellátásáról és neveltetéséről.

Az örökbefogadás napján a lelkesedés érzését kezdte felváltani valami szorongásféle. A jaj, de jó, lesz kutyám gondolatával pedig, a jaj, te jó ég, lesz kutyám cserélt helyet.

És estére a VISSZAAKAROMCSINÁLNI belsőhang minden mást kisöpört az agyamból. Naponta háromszor séta? Enni adni neki? A bioritmusához igazítani egy baráti kiruccanás hosszát? Na, nem. Elkezdtem azon törni a fejem, kinek tudnám elpasszolni a szőrös kis csomagot, amely mintha érezte volna hezitálásomat, egyre riadtabb ábrázatokat produkált.

Vacsora után az előszobában alakítottam ki rögtönzött ágyát. Lefektettem rá, megsimogattam a fejét – amolyan kötelességszerűen –, ő nézett rám, én meg valami addig ismeretlen szorítást éreztem a torkomban.

Reggel ugyanabban a pózban találtam, ahogy este ott hagytam. Felteszem, az egész éjszakát így töltötte, és bár nyilván előbb felébredt, mint én, csöndben feküdt a párnáján. Azt sem tudta hol van. Az első ismerős dolog, amit meglátott reggel, én voltam. És ahogy ő nem rejthette véka alá megkönnyebbülését, úgy én sem voltam képes titkolni kétségbeesésemet.

Hosszú hetekig nézett ki így minden reggel. Egy szeretetben reménykedő kutya és egy ijedt gazdi találkozása. Egy ijedt gazdié, aki jóval azelőtt eldöntötte, hogy többet nem enged közel senkit a lelkéhez.

Végül történt valami. Hogy, hogy nem, ez a kotorék kotort magának egy bevackolódásnyi helyet a lelkemben, hogy távolságtartási törekvéseimben megmérettessek és könnyűnek bizonyuljak.

Kiderült, Mici sokkal fontosabb, mint gondoltam. Egy dolgot azonban már az elején tudtam: én nem leszek olyan szánalmas kutyatulajdonos, aki órákig vacillál az üzletben a jutalomfalatok és rágcsacsontok polca előtt, játékokat varr az ebnek és még blogol is róla. Nos, az vagyok.

0 hozzászólások

Válasz

Szeretne Ön is hozzászólni?
Regisztráljon ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük